Prológus

Üdv mindenki! Nagy izgalommal mutatom be nektek az új történetünket Dzsenivel! Sokat dolgoztunk rajta, így reméljük tetszeni fog nektek a prológus és az elkövetkezendő részek is! A menü legtöbb része egyenlőre kitöltetlen állapotban található meg, ez azért van mert még nem teljes a szereplőgárda, így addig nem szeretnénk feltenni a szereplőket, amíg nem érünk el egy bizonyos fejezetig. Már most nagyon élvezem Nesona részeinek írását és remélem tetszeni fog nektek!                                              

Üdv.:Csenge K.

  -------------------------------------------------------

Prológus

Nesona

Vadul csókolóztunk. A szavak semmit sem értek emellett az érzés, gesztus mellett. 

- Visszajövök.- zilálta, mikor elváltunk egymástól. Szorosan magához húzott, majd mélyen a szemembe nézett. Tudta, hogy mire gondolok. A szél egyre erősebben fújt, ruhámon átfújt a hideg légáramlat.- Megígérem.- aprót bólintottam. Nem tudtam mást tenni. Nem is akartam belegondolni mi lenne akkor, ha nem térne vissza. Az ember társas élőlény. Nekem ő a társam, én pedig az övé vagyok. Örökké. 

- Nem maradhatok sokáig. 

- Tudom- sóhajtottam. Kezemet a halántékára helyeztem, majd gyengéden letöröltem az alvadt vért róla.

- Hiányozni fogsz Nes- suttogta. 

- Te is. Biztos, hogy nem halaszthatsz még pár napot? Nem mehetsz el a következő hullámmal?

- Nem tehetem. A király azt mondta mennem kell. Ha nem megyek halállal fizetek.   

- Minden nap gondolni fogok rád. Ha látsz egy fehér galambot azon vidéken, tégy te is így és gondolj rám. 

- Minden egyes pillanatban.

 Most a tűz mellett ülök és egyre csak azon gondolkozom, miért hagytam őt elmenni? Apám a király segédje, biztosan el tudta volna intézni, hogy kegyelmet kapjon és ne kelljen elmennie a Vaskapuhoz. Varren mindig is a kötelességét tette. Nem értem mivel érdemelte ki ezt a büntetést. 

"Ez nem büntetés Nes, tégy úgy mintha kitüntetés lenne. Légy büszke rám. A Kapu őrzőihez csatlakozom." 

Mindig ezt mondta. Akárhányszor szóba hoztam. Mindig.

Atyám sokszor mesélt a Vaskapu őrzőiről. Elmesélte mennyire veszélyes feladat is ez. Éjjel-nappal virrasztaniuk kell, hogy az ország határa a legnagyobb biztonságban legyen azoktól a lényektől, akik a kapun túl élnek. "Vigyázz a Kapuntúliakkal! Ők nem olyanok, mint mi!"
"Sokan meghalnak ott. Aeror mindig is azokat küldte oda, kik haláluk után kárhozottakká válnak. Ez mindig is így volt. És így is lesz."
- Miss Flaeratis! Lord Flaeratis várja önt a bálteremben!- Noradhor volt az, atyám egyik segítője.
- Evangeline, kérlek oltsd el a tüzet! Köszönöm- mosolyogtam, majd Evangeline a vállamra terítette a köpenyemet, és elindultam atyámhoz. 

Nilaria 

A vadászat, nem könnyű dolog. Tapasztalatból mondom. Apám már kiskorom óta tanít célozni és lőni állatokra. Igazából én nem szeretem, mert nincs szívem lelőni az állatokat. Ők is ugyanúgy éreznek akárcsak mi, emberek. Nem szeretek másoknak fájdalmat okozni, főleg védtelen állatnak. 

- Most figyelj lányom!- szólt apám, aki pár lépéssel arrébb állt tőlem. Megcélozza a madarat, majd a nyíl a szárnyában köt ki. Én nem fogok bántani vagy meglőni senkit, csak ha muszáj. 

- Most te jössz.- adta a kezembe a nyilat. 

- Muszáj ezt?- kérdeztem. 

- Hajrá! Hidd el, nagy hasznát veszed majd. Megfogtam a nyilat, majd arra a szerencsétlen állatra koncentráltam. Meghúztam, majd szép lassan elengedtem. A nyíl kirepült a kezemből, majd a madár a földre hullott. 

- Szép!- veregetett hátba apám. Nem tudom apa miért hoz magával vadászni mostanában. Több célzási módot is mutatott, és hogy a nyilat mennyire szabad meghúzni. Szerintem én mint nő, nem sok hasznát fogom venni, mint ahogy apa azt beállítja. Jobban szeretek inkább egy fába célozni, mint inkább madarak vagy más állatok életét kioltani. 

 - Most pedig induljunk haza, anyád már biztos kész van a vacsorával.- mondta. Bólintottam, majd elindultunk vissza a városba. Annyi szerelmes embert lehet látni, és az őszinte mosolyt az arcukon. Vajon milyen lehet szeretni, és szeretve lenni? Tizennyolc hosszú év után, nem sikerült megtudnom. Mikor jön már az a rész az életemben, hogy szerelmes leszek? Biztos nagyszerű érzés. De apa azt mondta, ha még a szeme színe sem olyan lesz a kiszemeltemnek amilyen neki megfelelne, őt is levadássza. Egy fiút sem engedett közelembe, soha. Pedig ő tizenhét éves volt, mikor megismerte anyát. Néha olyan jó lenne élni egy kicsit, de nem lehet, mert én apuci kislánya vagyok.