2016. július 17., vasárnap

Hetedik Fejezet


Hetedik Fejezet
Nesona
- Varren?- lépek mellé.- Te vagy az?
- Ki lenne Nes? Megmondtam, hogy visszatérek- átkarolt, majd ajkait az enyémhez illesztette. 
- Tényleg te vagy az- mondom, majd egy könnycsepp gördül végig orcámon. Arcára helyezem két kezem, majd elmosolyodok.- Tényleg te vagy az- ismételgettem magam. Nem hiszem el.. Tényleg itt van.
- Hiányoztál.
- Te is. Nem volt olyan pillanat, mikor ne gondoltam volna rád.
- Már nem csak egy gondolat vagyok, kedvesem. Itt vagyok. És sosem megyek el ismét.
- Meg kell ígérned!
- A régi s, az új istenek esküszöm neked, Nesona Flaeratis, hogy én Varren Hotelion, első ezen a néven, sosem hagylak el többé.
- Vajon meddig tart a soha és az örökké?- kérdeztem. 
- Hát fontos ez valójában? 
- Tudnom kell meddig szerethetlek- mondtam, majd nagyon sóhajtottam. Varren rám pillantott, majd szó nélkül megcsókolt. 
Vajon meddig tart a mindenség? Meddig tart az amit mi úgy nevezünk élet? Meddig tart mindez?
Mikor lesz vége és mikor kezdődik el valami új? Egy új örökkévalóság? Egy új örökké, egy új soha, egy új dolog amiben ismét hihetünk s, feláldozhatjuk érte életünket? Vajon lesz egyáltalán olyan dolog mire azt mondhatjuk új? Lesz olyan dolog amiért feláldozhatunk mindent, lesz olyan amit úgy szerethetünk, mint semmi mást? 
- Te vagy nekem az örökké- mondtam, mikor elváltunk egymástól.

- Lady Nesona! Ideje készülődnie a bevonulásra.
- A mire?- felülök az ágyban, majd Aronarra pillantok, aki türelmetlenül néz rám.
- A bevonulásra! Nemsokára kezdődik az első közös étkezés Stallen Nestolys királlyal! Ne akarja, hogy már az első nap elkéssen!
Fejemet a párnámba fúrom, legszívesebben sikítoznék. Nem akarok itt lenni!
- Lady Nesona!
- Megyek már!- kiáltom el magam, majd meg is bánom, de már nem vonhatom vissza cselekedetemet.
Felveszem a vörös ruhámat, majd az egyik cselédlány elkészíti a hajamat és végre elindulhatok az eseményre Aronar kíséretében.
Két őr áll a bálterem előtt, akik furcsán néznek rám.
- Lady Nesona Flaeratis, a Flaeratis házból, első ezen a néven- mondja Aronar, majd az őrök ajtót nyitnak. Minden szempár rám szegeződik, már csak egyetlen üres hely volt az asztalnál. Ekkor tudatosul bennem, hogy valóban sikerült elkésnem.
- Segíthetek?- kérdezi Stallen. 
- Sajnálom a késést fenség! A választásra jöttem- mondom, majd meghajolok.
- Hát akkor, fáradjon beljebb- mondja.- Elárulja a nevét? 
- A nevem, Nesona Flaearatis- mondom, közben pedig azon vagyok, hogy ne törjem szét az ujjaimat az idegességtől. 
- Örültem a szerencsének, Miss Flaeratis. Kérem, érezze otthon magát- mondja Stallen, én pedig csendben a helyemre sétálok.
A lehető legtöbb dolgot elrontottam, ez már biztos. Nem tudom mi lesz, ha végül nem nyerek. Bele se akarok gondolni anyám csalódott tekintetébe. Még a szoknyám is elszakadt, hála az Orliros lánynak. Egy szót sem szóltam egész nap, még ha kérdeztek se válaszoltam. Ami igen, elég visszataszító és illetlen dolog, de nem való nekem a színjáték, a sok csillogás. Egész nap csakis az álmomra tudtam gondolni és Varrenre. Ez nekem nem megy. Kész felüdülés volt, mikor Stallen király elengedett minket, alig vártam, hogy végre a szobámban lehessek és ne kelljen mosolyt erőltetnem az arcomra.
Épp sétáltam vissza a szobámba, mikor akaratlanul nekiütköztem valakinek. Mind a ketten nagy zajjal esünk a földre, mire felszisszenek, mert lehorzsoltam mind a kezem, mind a lábam egyaránt. 
- A régi és az új istenekre!- csattanok fel, majd a hátamra fordulok és meglepetésemre egy fiú áll előttem és a kezét nyújtja felém, amit elfogadok, ő pedig felhúz.
- Sajnálom Lady Flaeratis- mosolyog rám, bár inkább vicsorog, mint mosolyog. 
- Nem tesz semmit- mondom, majd ismét útnak indulok a szobám felé.
- Ismerjük egymást valahonnan?- kiált utánam a fiú, mire visszafordulok és alaposan megvizsgálom az arcát.Ismerős, de nem tudom honnan. Nem is ismerős. Hasonlít valakire. 
Varrenre. De nem Varren  az. A hangja más. Sokkal másabb.
- Öhm, azt kétlem- rázom meg a fejem, majd a fiú közelebb lép.
- Biztos?
Megragadja a szoknyámat, majd közelebb húz magához. 
- Nem kellene egyedül mászkálnod erre fele. Főleg ilyen aranyos pofival- mondja, majd felnevet.- Hol van a segítőd? Hogy is hívják? Aronar?
Próbálom kicsavarni karom erős kezei közül, de nem járok túl sok sikerrel.
- Csak nem félsz?- gúnyos mosolyt húz az arcára.- Nem én vagyok az akitől félned kell. Jobb, ha tudod. Különben is, milyen egy északi az, aki fél? Hm?- kezével összeszorítja az arcom, majd ellök magától, egyenest a falnak.- Még találkozunk Flaeratis.

Nilaria


Mindenki csak őt bámulta, és sugdolóztak róla. Én pedig kaptam pár lenéző pillantást, amit figyelmen kívül hagytam. Nekem legalább van tartásom, ami pár lánynak nincs. Egy biztos; nem fogok jól kijönni az ellenfeleimmel.
-Üdvözlök minden jelen lévőt. -szólalt fel Stallen. Mindenki egyből meghajolt.
-Szerintem jól tudjátok ki vagyok, fölösleges bemutatkoznom. Szeretném ha mindenki jelen lenne a következő étkezésen, így jobban megismerhetjük egymást. -mondta. A szeme megakadt rajtam, de én teljesen zavarban voltam. A szememet a padlóra kaptam, de mikor vissza néztem rá, már egy másik lányt nézett.
~~~
Már mindenki az asztalnál ült, és ahogy láttam, a többi lány is hozott magával segítőt. Páran már beszélgettek is Stallennel, én pedig egy szót sem váltottam vele.
Ha ez így megy tovább, nem sok esélyem van nyerni.
-Nilaria, húzd ki magad! -súgta nekem oda Lazys. Ennyire ideges lennék? Lehetetlen!
Kihúztam magam, majd arra lettem figyelmes, hogy sok ember sétál be a terembe. Ők szolgálták fel az ételt, és már is érezni lehetett a finom illatokat.
A többiek enni kezdtek, de én egyáltalán nem kívántam az ételt, hiába tudtam hogy a legjobb szakácsok vannak ebben a várban. Csak arra tudtam gondolni, mi állhat előttem? Akármi is, nem lesz könnyű. Egy valami volt itt a baj. Hogy nem mertem megszólítani a királyt. Egy vagy két lány kivételével (köztük én is), mindenki kérdezgetett Stallentől.
Egyszer csak, az egyik villát leejtettem az asztalról. Nem volt akkora csend, de azért tisztán lehetett hallani hogy valaki leejtett valamit. Mindenki rám kapta a tekintetét pár másodpercre. Elég kínos volt. Nekem sosem jönnek össze ezek a közös ebédelések.
-Elnézést -mondtam, majd felvettem a tárgyat az asztal alól. Hajammal próbáltam takarni arcomat a szégyentől. Ennyit az előkelőségemről.
-Kisasszony, megkérdezhetem mi a képessége? -mosolygott rám a király, a szemei pedig csillogtak. Azt hiszem, egy pillanatra le is fagytam.
-Előre látó vagyok.
-Ez csodás. Büszke lehet rá, ha használni is tudja. -mosolygott tovább. Viszonoztam, és hevesen bólogattam. Még mindig túl ideges vagyok. Eddig annyira kedves mindenkivel. Azt hiszem, tudnám őt szeretni.
Pár perccel később, belépett az ajtón egy lány, egy öregemberrel. Először körülnézett, aztán megpillantotta Stallent. Ezt a késést biztosan nem értékelte.
-Segíthetek? -kérdezte Stallen.
-Sajnálom a késést fenség! A választásra jöttem. -hajolt meg a segédjével együtt.
-Hát akkor, fáradjon beljebb. -mondta.
-Elárulja a nevét?
-A nevem, Nesona Flaearatis.
Flaeratis? Ezek szerint északi. Az ő családjából már elég régen voltak trónon. Szerintem ez még így is marad egy ideig.
-Örültem a szerencsének, Miss Flaeratis. Kérem, érezze otthon magát. -mondta Stallen. Túl kedves, hogy elnézi a késést. Nem lehet túl fontos neki ez a dolog, ha elkésik. Még a széket sem tudta normálisan kihúzni, a padlón húzta végig, ami zajt keltett. Rajta fogom tartani a szemem, mert van egy olyan érzésem hogy bajt jelent rám.
-Mit gondolsz róla? -bökött a késő lány felé Lazys.
-Nem lehet neki túl fontos a választás. Szégyen hogy elkésett az első találkozóról. Egyelőre ügyetlennek találom, nincs itt semmi keresni valója. -mondtam.
-Úgysem jön neki össze.
-Remélem.
A lány, a segédjével sugdolózott a maradék időben, Stallenre rá se nézett.
~~~
Már vagy fél órája, minden teljesen unalmas. Fáradt lettem, és a nap is lement. Egyszer csak Flaeratis jött vissza a mosdóból. Sétált is volna vissza a helyére, mikor rálépett a szoknyájára, majd előre esett. Nem bírtam vissza fogni a röhögést, ahogy a többiek sem. Szegény eléggé kínosan érezhette magát. Leporolta magát, majd a helyére sétált.
Ez a lány nagyon ért ahhoz, hogy kell felhívni magára a figyelmet. Arcába temette a kezét, majd mély levegőt vett. Kizárt hogy megnyerje a választást.
-Most pedig, mindenki mehet a dolgára. A cselédek megmutatják a szobátokat, aztán holnap pedig megbeszéljük a próbákat. -mondta Stallen, majd kisétált a teremből.
Egy ott dolgozó pedig el vezetett engem és Lazyst, egy gyönyörű és hatalmas szobához. Mi sem élünk csóró környéken, de az én szobám ehhez képest patkány lyuk. Leültem a szoba közepén lévő hatalmas ágyra, majd elterültem rajta.
-Hosszú nap volt Nil, ideje pihenned. -mondta Lazys.
Igaza van. Az út is hosszú volt, és ez a kis összejövetel sem sült el a legkellemesebben. Levetettem a cipőmet, majd a párnára hajtottam a fejem.
Kint már korom sötét volt. Lazys a sarokban lévő ágyra feküdt, engem pedig pár perc alatt el is nyomott az álom.
Az este azon rágódva aludtam el, hogy lehetséges hogy a szüleim elhallgatnak előlem valamit. Ez nagyon aggaszt, ugyanis én mindig őszinte voltam.
~~~
Egy sötét helyen voltam, éppen hogy elláttam az orrom hegyéig. Kiutat kerestem, mikor valaki megszólított.
-Nilaria!
-Ki az? -fordultam a hang irányába. A női hang nagyon ismerős volt. Viszont féltem.
-A nevem Talisa. Talisa Orliros. -mondta. Az arcát nem láttam. Szőke haja volt, ami a vállára omlott. A köpenye piros és arany volt, azon pedig egy tigris virított. A családunk jelképe. A köpeny vége mintha szét lenne tépve.
-Orliros? -léptem közelebb, de az arcát még mindig nem láttam. Aprót bólintott.
-Én azt nem hiszem el.
-Hidd csak egy Nilaria. Teljesen félre ismerted a szüleidet. -emelte fel a hangját, majd teljes testével elfordult tőlem.
-Mit akarsz mondani ezzel?
-Azt hogy szörnyű emberek. Téged sem érdemelnek meg. -mondta. Valamilyen szinten egyet értettem az idegennel.
-Ki vagy te?
-Idővel mindenre fény derül.
-Mutasd magad! -fogtam meg a vállát, de egy mozdulattal leseperte kezemet magáról.
-Mi közöd van a családomhoz? -kérdeztem.
-Elég sok. Azt hiszem, eleget tudsz már.
-Nem, én nem értek semmit!
-Az már nem az én problémám. -mondta, majd elsétált a fekete homályba.
-Hé, gyere vissza! -kiabáltam, de szinte azonnal eltűnt.
~~~
Reggel arra keltem, hogy Lazys lökdösi a vállamat.
-Nilaria, kelj fel!
-Fent vagyok. -mondtam, majd a párna alá temettem fejemet. Csak arra tudtam gondolni, hogy mik ezek az álmok? Talán a jövő? Ez nagyon furcsa.
-Lazys, kérdezhetek valamit? -álltam fel a puha ágyból, majd Lazys mellé ültem.
-Persze.
-Lehet hogy furcsa lesz, de.. Nem tudsz arról, hogy anyáméknak volt valaha gyermekük rajtam kívül?
Lazys hallgatott.



Sziasztok!

Pár hét kihagyás után, végre összehoztuk a részt Csengével. Kicsit elszomorodtunk, ugyanis egy kommentet sem kaptunk az utóbbi fejezetekhez. Ezért arra jutottunk, hogy minimum egy komment után hozzuk a következőt.

Remélem elnyerte a tetszéseteket! 
Üdv.: Dzseni M.

2016. június 18., szombat

Hatodik Fejezet

Sziasztok! 
Itt is a hatodik fejezet, reméljük elnyeri a tetszéseteket!
A tévhitek elkerülése végett igen, Justin is szereplője a blognak ő Stallen Nestolys az újdonsült király.
Örülnénk pár kommentnek, ha nem nagy kérés! Bár az elmúlt részek után biztos vagyok benne, hogy az.
Na mindegy.
Jó olvasást!
Üdv.: Csenge K.
-------------------------------------------------------


 Hatodik Fejezet
 Nesona
- Őszintén sajnálom Varrent lányom- mondta anyám, majd atyámra nézett.- Azonban most, hogy Varren meghalt Királyvárban a helyed!

- Tessék? Nem küldhetsz oda! Nem teheted ezt velem anyám!
- De igen, megtehetem! Sőt, el is várom, hogy elmenj! Tirelna már családot alapított te pedig még mindig az után a korcs után zokogsz! Ez nem mehet így tovább! Feleségül kell menned Stallen Nestolys királyhoz! Meg kell küzdened a hatalomért!
- Én ezt nem csinálom! Keresek magamnak valamit! Ígérem! Ne küldj Királyvárba kérlek!
- A döntésem végleges! Holnap indulsz lányom! Nem is értem. Hát szégyent akartál hozni rám vagy akár atyádra azzal, hogy egy Varren Hotelion-féle korccsal alapítasz családot? Ne nevettess lányom! Az a fiú még egy birkapásztor lányával sem bánna rendesen! De most, hogy halott nem kell többé aggódnunk! A lányunk lesz az új királyné!
- Nem megyek Királyvárba!- jelentettem ki, majd farkasszemet néztem anyámmal.
- Ez esetben, úgy gondolom erőszakosabb dolgokat kell bevetnem. Őrség!- két erős kar ragadja meg karom, majd térdre kényszerítenek.- Sajnálom lányom. Meg kell tanulnod, hogy én nem az vagyok, akinek nemet mondhatsz!- mondta, felállt székéről, majd a tömlöcök irányába mutatott.
- Ne! Nem teheted ezt! Joran! Joran mondd meg neki! Nem zárathat be!
Joran lehajtotta a fejét, de láttam, hogy dühösen pillant anyámra, aki pedig önelégült mosollyal ült vissza atyám mellé.
- Holnap elindulsz Királyvárba!- mondta végül anyám, majd elhagyta a termet engem pedig az egyik tömlöcbe dobtak.
  ~~~~~~~~~
- Mondtam már, hogy nem tetszik ez a hely?- kérdeztem a segítőmet.
- Azt hiszem párszor mondta már, Lady Nesona- bólintott. 
- Hogy is hívják magát?
- Aronar Hotar.
- Mennyi mindent jelent a név. Csupán a név! Flaeratis, Hotelion, Nestolys, Orliros, Dynion, Marelion! Mind csak ostoba nevek! Mégis annyi minden forog kockán miatta! A sorsod, élet vagy halál, vagyon és hatalom! Szavak! Rangok! Lehetőségek! Egyetlen egy néven múlik. Egyetlen egyen! Ó sors, mi minden rejlik benne! Megannyi apró és még apróbb dolog. Mire azt hinnénk nem számít, pedig de- hangom elcsuklott és könnyek szöktek a szemembe. Nem fogom tudni végigcsinálni. Nélküle nem.
- Ez így van, ahogy mondja- Aronar ismét bólint. Összeráncolom a szemöldököm.
- Nem kell mindennel egyet értenie! Nekem olyan segítő kell, ki elég bátor ahhoz, hogy elmondja saját véleményét.
- Nos Lady Nesona. Ön nem való a trónra.
- Miért?
- Túl sokat tud. 
- Honnan gondolja ezt?
- Hallottam már rólad. A legtöbb ember fél a Flaeratisoktól. Tőled, a bátyádtól, az atyádtól, a felmenőitektől. Volt már Flaeratis a trónok, pontosan
- Százhúsz éve- vágtam a szavába.
- Sokan azt hiszik, a bátyád visszafogja venni a trónt.
- Mégis miért tenné?
- Azt csak ő, és atyád tudhatják.
- Nem akarja elfoglalni a trónt! Övé Észak! Miért kellene neki az egész birodalom?
- Lady Nesona. A trónbitorlók jönnek és mennek, sosem tudhatjuk merről. Főleg most, hogy a király meghalt. 
- Tudom, Ser Aronar. Ezért vagyok itt. Anyám a királynénak szán.
- Ő akarja, hogy a királyné légy, vagy te magad?
- Nem is tudom- ráztam meg a fejem.
- Tudnád Stallent szeretni?
- Nem tudom. Még ez az egész, olyan új. Én vadászni járok a bátyámmal, lőni tanulok. Nem járok etikettórákra, nem járok bálokra. Nem tudom, hogy alkalmas lennék-e a királynői szerepre.
- Segítek, ha úgy gondolod.
- Miben tudnál segíteni?
- Megvédlek, ha kell, akár ölök is. A régi és az új istenekre esküszöm, hogy az életem árán is megvédlek Lady Nesona Flaeratis- Aronar letérdelt elém, majd felpillantott rám. 
- Köszönöm Ser Aronar- bólintottam, majd legyintettem a kezemmel, hogy álljon fel.
- Jobb, ha elindulunk. Sok még a teendőnk. 
- Mi áll előttem, Ser Aronar?
- Először is a bemutatkozás, aztán a párbaj. Ha túljutsz a párbajon, akkor már találkozhatsz Stallen Nestolys királlyal.
- Várj! Párbaj?
- Minden lány, kit a választásra küldtek rendelkezik valami képességgel. Biztosan te is úrnőm.
- Nincs semmilyen képességem- mondtam komoran.
- Az baj. Nagyon nagy baj! 
- Mi lesz azokkal, kiknek nincs semmilyen képességük?
- Nem tudom Nesona. Ilyen még sosem történt- mondta, mire kérdőn pillantottam rá.
Nos, tartok tőle szégyent hozok a családomra. És akkor, talán sosem térhetek vissza Északra. Élve legalábbis nem.

Nilaria
- Készen vagy?- nyitott be kora reggel anyám a szobámba. Széthúzta a függönyöket, én pedig a takarót a fejemre húzva mellőztem a kellemetlen fényt. 
- Miért? 
- Mész a választásra. 
- Anyám, én megmondtam.. 
- Nilaria!- vágott közbe a monológomba. 
- Nem tiszteltek engem eléggé.. 
- Az a te dolgod. Neked kell tisztelned a döntésünket, drága kislányom. Kötelességed teljesíteni amit mondunk- tette fel fenyegetően az ujját. Csak a szemöldökömet összeráncolva kémleltem az ablakomat. 
- Értetted?- kérdezte. Nem válaszoltam. Oda lépett, felemelte az államat, hogy a szemébe tudjak nézni. 
- Értetted?- tette fel újra a kérdést. 
- Igen- suttogtam. Úgy bánnak velem mint egy gyerekkel. 
- Akkor öltözz! Odakint várunk apáddal- mondta, majd becsapta maga után az ajtót. Mit tehetnék? Megkeserítik az életemet. Nagyot sóhajtottam, majd készülődni kezdtem. 
~~~~~~~~~
Lementem, majd apám várt a trónnál. 
-Kislányom, örülök hogy végre egyet értesz velünk- mondta. Nem értettem egyet. De számít ez? Úgysem leszek már szabad, soha. Kénytelen vagyok engedelmeskedni. Csak bólogattam. 
- Szeretném ha még utoljára velünk reggeliznél, aztán pedig az egyik cseléd fog téged lóháton elkísérni. 
- Rendben- mondtam. Nem néztem apám szemébe. Tényleg jó lenne nyerni a választáson. De önszántamból szívesebben indulnék. Olyan vagyok mint egy bábú, akit ide-oda rakosgatnak. Helyet foglaltam az asztalnál, anyám és apám pedig az asztal két másik végében ültek. Kínos csend uralkodott. 
- Nilaria, nem szeretném ha azt hinnéd, ártani akarunk neked. 
- Tudom én apám, csak fáj hogy helyettem is döntesz. 
- Akkor azt is tudod, hogy te vagy a legfontosabb nekem is, és édesanyád számára is. Önálló életet fogsz élni, ha megnyered ezt a választást. Hidd el nekem, a Nestolys család csodálatos. Szeretni fogod Stallent. Másnak nem is adnálak, kincsem. Nézz körül a városban. Sok a gazdag ember, de egyik sincs Stallen közelében. 
- De engem nem érdekel a pénz. 
- Nem csak a pénzről van szó. -szólt közbe anyám. 
- A körülményekről is. Királyné leszel, én hiszek benned. Mindenki tisztelni fog. Csak add önmagad. Minden lány álma az, hogy trónra kerüljön, ne dobd el a lehetőséget leányom. Én pont erre vágyom. Szeretnék királyné lenni. 
- Igazatok van. 
- Örülök hogy így látod. 
~~~~~~~~~
- Most pedig, Lazys fog téged elkísérni. 
Bólintottam, majd a köpenyemet felvéve a kapu felé indultam. 
- Nos, nem tudom mikor találkozunk újra. De minden egyes éjszaka, elmondok egy imát érted. Sikerülni fog, Nilaria- ölelt magához anyám. Mély levegőt vettem, majd apám felé indultam. 
- Én is bízom benned lányom. Isten segítsen utadon. A legjobbakat kívánom neked-ölelt magához ő is. 
- Köszönöm. Szeretlek titeket. Nem okozok csalódást!- mondtam, majd felültem a ló tetejére, Lazys pedig előttem ment. Szüleim a távolból integettek, én pedig készen álltam. Készen álltam, harcolni.
- És milyen érzés? -nézett hátra Lazys. 
- Mégis mi? 
- Hogy meg van az esélyed arra, hogy királyné lehess- mondta. 
- Őszintén? Ijesztő. 
- Hidd el, nyerni fogsz. Évek óta figyellek, és tudom hogy egy olyan lány sem lesz ott, mint te. Jó értelemben. 
Lazys már négy éve nekünk dolgozik. Kedves, és ott segít ahol tud. Hiába csak húsz éves, nagyon bölcs és okos. Védi a várunkat, és a családot. Tizenhat évesen száműzték, a családunk pedig úgymond "befogadta". 
- Köszönöm. 
- Remélem a király meg fog becsülni téged. 
- Nekem kell majd megbecsülnöm őt. De még semmi sem biztos. 
~~~~~~~~~
Az úton nem unatkoztam, Lazys egy egész kellemes társaság. A hangulatomat is feldobta, szóval nem kedvetlenül fogok oda beállítani. 
- Ez gyönyörű! -pillantottam a királyvárra. 
- Az nem kifejezés Nilaria. Mi lenne, ha belülről is megvizsgálnánk a jövőbeli otthonodat? 
- Jó lenne- mosolyogtam. Leszálltunk a lovak hátáról, majd a vár kapujához indultunk. Lazys mondott valamit az őrségnek, majd bementünk. Belülről még szebb mint kívülről. Jó lenne itt lakni. Sok lány állt a trón előtt. 
- Ők lennének az 'ellenfelek'. -mondta Lazys. Őszinte leszek. Mindeni művelt, és gyönyörű. De ami nekik megvan, az nekem is. Aztán megláttam őt. Magát, Stallen Nestolys királyt besétálni az ajtón.

2016. június 5., vasárnap

Ötödik Fejezet

Ötödik Fejezet
Nilaria

Egy trónon ülök, és fogalmam sincs hol vagyok. 
- Mit keresek itt? -kérdezte a belső hangom. Nem értettem, így elsétáltam onnan, és egy erdőben kötöttem ki. Mikor a helyiséggel szemben álltam, meggyőződtem róla, hogy ez a királyi vár. Hogy kerülök ide? Egyes egyedül vagyok, csak a madarak csicsergését hallom. A szél erősen fúj, az égbolt pedig be van borulva. A fekete felhők egyre csak közeledtek, az eső pedig eleredt. Fáztam. Fogalmam sem volt hova menjek, nem ismerem ezt a környéket. 
-Azt hiszed mert megnyerted a választás, mindent megtehetsz? -hallottam meg egy női hangot a hátam mögül. Mikor megfordultam, legalább tíz lányt láttam. 
- Szegény királyné.. Mi lenne ha megtudnák, hogy eltűnt? -szólalt meg egy másik.
- Nem tudom miről beszéltek- mondtam. 
- Elkapni! -mutatott rám a lány aki a fáklyát fogta, a többi lány pedig futni kezdett felém. A sűrű erdő közepére kerültem. A lányok hangját még mindig hallom. Beálltam egy fa mögé, hogy elrejtőzzek. Lépteket hallottam, és nagyon féltem. A szavaim nem kifejezések. Mit akarnak tenni velem? Életemet is veszthetem. Egyszer csak elém lépett a fáklyás lány. 
- Mit akartok tőlem? -kérdeztem, már a sírás határán. 
- Semmit sem. Haszontalan vagy. -mondta az egyik. 
- A legjobb lenne, ha eltávoznál az élők sorából, Nilaria. Stallen úgysem fog szeretni téged. Annyi sértő dolgot mondtak. Azt sem tudtam melyik mondatra figyeljek. Egyszer csak szédülni kezdtem, és a fáklya pedig közeledni kezdett felém. 
- Ne! -a tűz már szinte az arcomat súrolta. 
- Nee! -sikítottam fel álmomból. A szívem hevesen vert. Annyira valóságos volt. Miért mondták, hogy királyné? Ennyire nem szállhatott a fejembe ez a dolog. Úgy döntöttem lemegyek, és iszom egy pohár vizet. 
- Lazaro, elmondhattuk volna neki! -hallottam meg anyám hangját a földszintről. 
- Túl sok lett volna neki. -mondta apám.-Tudod, szerintem túl sok terhet akasztunk a nyakába. Ennyivel tartozunk neki. 
- Tudom.. 
Vajon miről lehet szó? Továbbra is csak hallgatóztam a lépcsőnek dőlve. 
- És hogy mondjuk el neki? 
- És mikor? 
- Fogalmam sincs. 
Még egy dolog amiről nem tudok. Kezdem azt hinni, hogy a szüleim nem bíznak bennem.
Stallen 

Túl kell élnem. Lehet hogy nehéz lesz, de Isten a legnehezebb csatákat, a legjobb harcosainak adja. Apám az este álmában távozott el közülünk. Az egész törzs gyászol. Nem hittem volna, hogy ennyire fájni fog a koronázásom. Boldognak sem hittem, mert tudtam hogy édesapám elvesztése az ára. 
- Stallen, kész vagy? -kérdezi anyám. 
- Igen, mindjárt megyek. -mondtam. A koronázásomra készülődöm. Próbálom elrejteni a fájdalmat az arcomról, és biztatni a népet. Az utolsó lélegzetvételemig védeni fogom az otthonomat, ezt megígérem. Az utolsó igazítást végeztem az ingemen, majd anyámhoz siettem. A pap ott állt a trónnál, apám koronája pedig a székében pihent. Anyám oda tessékelt a trónhoz, mivel a koronázás kezdetét veszi. 
- Búcsúznunk kell Aeror Nestolys királytól. Azonban köszöntenünk kell az Oroszlán fiát! -mutatott felém a pap. Mindenki tapsolni és ujjongani kezdett. Szívmelengető, és fájdalmas érzés volt egyszerre. Apám most azt mondaná, hogy büszke rám. 
- Éljen soká, Stallen Nestolys király! -emelte a koronát a fejemre. Ahogy láttam a nép mosolygó arcát, csak arra tudtam gondolni, vajon apám is hasonló helyzetben élte át ezt a pillanatát? Sosem kérdeztem meg tőle milyen érzés elveszíteni az édesapját. Hát már tudom, hogy a fájdalmat nem lehet szavakba önteni. Remélem az én utódom is úgy fog rám nézni, mint ahogy én néztem apámra.  
- Hatalmunk oly nagy, mint az oroszlánok üvöltése! -mikor ezt kimondtam, mindenki csak jobban ujjongott. 
- Most pedig hallgassuk meg az újdonsült király beszédét! -mondta a pap, majd ott hagyott a trónnál. Fel-alá kezdtem járkálni, és azon gondolkoztam mit mondjak, mert nem készültem beszéddel. 
- Nem is tudom mit mondjak.. Fáj, és egyben megtisztelő is itt állnom előttetek. Elvesztettem a legfontosabb embert az életemben. Megígérem nektek, hogy megvédelek titeket a Kapuntúliaktól. Senkinek nem esik bántódása, amíg az embereim életben vannak. Szeretném ha a népünk nem felejtené apámat, és a kellő módon megemlékeznénk róla- mondtam. Egy perc néma csend után, leengedték az ezüst-arany zászlókat, én pedig beültem a trónra. Hivatalosan is átvettem édesapám helyét. Anyám csak intett a népnek egy oszoljt, majd oda jött hozzám. 
- Annyira büszke vagyok rád fiam! -ölelt meg. A szeme most nem a fájdalom könnyeit tükrözték. 
- Nagyon büszke lenne rád- mosolygott. 
Hogy ezután mi jön? Csak az Isten tudja. A választáson úgyis kiszúrom azokat, akik csak a hatalomra mennek. Boldog életem lesz. El kell engednem apámat.
Nesona
A távoli múlt eseményei elhomályosulnak és eltűnnek. Ő is eltűnik. Hiánya belülről mardos, kezdem elveszíteni azt az énemet, aki mellette voltam. Tudom, talán nem jön vissza. Én örökké szeretni fogom. Akármi is történik. Tudom, hogy nem mehetek utána, pedig mennék én! Ó, de még mennyire! Felmelegítenénk egymást forró ölelésünkkel a hidegben, s hallgathatnánk egymás szavát napkeltétől napnyugtáig. De szép is lenne! 
A múltnak ereje és hatalma van. A múlt nem csupán árnyak kusza halmaza. Ennél sokkal több. Valami olyasmi, ami belülről pusztít. Megjelennek az emlékképek a fejedben, s talál sosem másznak ki onnan. Valami különös érzés fog el. Teljesen bekebelez, magával ragad, a világ forogni kezd körülötted. Ez valami olyasmi, amit egyre gyakrabban érzek. Egyre többször látom magam mellett. Egyre többször sétálok vele ismét a kertben, egyre többször érzem ismét teste melegét. De tudom, ez nem a valóság. Rabja lettem a múltnak és rabja lettem az emlékének.

- Lady Nesona!- lépett mellém Ser Aryros Nahiris, ki atyám egyik segédje volt, még a háború előtt.
- Parancsol?- vontam fel szemöldököm.
- Levelei érkeztek a Kaputól- mondta, mire azonnal felkaptam a fejem.  
- Levelek?
- Igen Lady Nesona, szám szerint kettő. 
- Hol vannak a levelek?
- Atyád várában.
- Mennem kell- lóra szálltam, majd otthagytam Ser Aryost. Meg sem álltam a várig. Berohantam az várba, majd atyámat kerestem. Amint rátaláltam a leveleket követeltem, amiket meg is kaptam. t levél, két különböző pecsét. De egy helyről jöttek...  
 ~~~~~~~~~
- Mondok neked egy történetet.
- Ugyan Varren, nincs szükség a mesékre.
- Hallgasd meg. Tetszeni fog. Én is anyámtól hallottam. Ő azt mondta léteznek. Én hiszek neki.
- Jól van, hallgatlak- mosolyogtam, majd közelebb ültünk a tűzhöz.
- Létezik egy törzs, nem is olyan messze élnek. Régen közénk tartoztak. Mindaddig, amíg a király meg nem tudta képességüket. Azt hitte mágusok, és boszorkányok. Ezért minden megölette. Ám nem tudta kikkel áll szemben. Nem ismerte valódi képességüket. Az évek teltek sorjával, a király megszabadult az általa boszorkányoknak vélt emberektől. Aztán egy napon a kürtök megszólaltak Királyvárnál is. Hadsereg érkezett. A király összehívta az összes katonát és lovagot, hogy védjék meg országukat a betolakodóktól. A király is harcba szállt. A sereg elején lovagolt, majd szembe találta magát, a meggyilkolt emberekkel. Mindannyian a lovukon ültek, arcuk fehér volt akár a hó, melyen csak úgy ragyogott vörös vérük. Szemük kéken világított akár a zafír, vagy a tenger. Bosszúszomj ragyogott mindegyik szempárban. Visszatértek a halálból. Visszatértek, hogy bosszút álljanak minden kínjukért. Összefogtak, s megölték a királyt és a hadseregét. Csak páran élték túl. Őket hívjuk a mérgezett ifjúságnak. Egyszer visszatérnek, nem is olyan soká. És akkor visszavesznek mindent, ami őket illet. Még a trónt is. Bármilyen áron.
- Ez igaz?
- Hát nem tudom Nes. Én hiszek a legendának. Régen őseink a Kapuntúliakról is csak a legendákból hallottak. Most pedig itt vannak. Én elhiszem, hogy készen kell állnunk az érkezésükre.
- És mégis hogyan tudnánk megállítani őket, ha már visszatértek a halálból?
- Nem tudom- rázta meg a fejét.- Erre senki sem tudja a választ.
- Ha eljönnek, akkor mindent el fognak pusztítani?
- Lehet. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Ezt senki sem tudhatja. Hisz senki sem ismeri őket igazán.
- Senki- ráztam meg hitetlenkedve a fejem.
~~~~~~~~~
 Felrohantam a szobámba, majd felnyitottam az első levelet. Nem az ő írása. Az aláírásra pillantok. 
 Ser Syrar Aenoris. Varren írt róla. Ő az őrzők felettese. Szemem ismét a levél tetejére téved. Olvasásba kezdek. 

Lady Nesona Flaeratis, a Flaeratis-házból!
Sajnálattal kell közölnünk a hírt, miszerint Varren Hotelion, ki első ezen a néven két nappal ezelőtt, az éjjeli szolgálat során életét vesztette. A család akarata szerint cselekszünk holttestének sorsa felett. Kérjük minél hamarabb küldjenek hollót ez ügyben.
Személyes tárgyait Királyvárba szolgáltatjuk.

Ser Syrar Aenoris, az őrzők felettese

Szemeim megteltek könnycseppekkel. Nem akartam hinni annak amit látok. Ez nem lehet a valóság. Csak álltam a szobám közepén és sírva szorítottam a levelet. 
- Nem! Nem nem nem!- kiabáltam, majd a földre estem. Joran lépett be a szobába. Letérdelt mellém, majd kikapta a kezemből a levelet. Lehajtott fejjel húzott magához.
- Nem halhatott meg! Ez valami tévedés! Nem!
- Nem lesz semmi baj Nes. Együtt átvészeljük, oké?- hangja szelíd volt és csendes. 
- Joran, nem akarom, hogy elmenjen! Nem hagyhat itt, egyedül! Nem hagyhat itt! Nem!
- Nyugodj meg kérlek. Most már jó helyen van. Vigyázni fog rád. Biztos lehetsz benne.
- Utána kell mennem!
- Nem Nes! Itt kell maradnod! Ő is így akarná.
- Megígérte, hogy visszajön. Megígérte! Hol van az ígéreted Varren? Hol van? Hm?- az ég felé néztem és úgy kiabáltam, de hangom elcsuklott.
- El akarod olvasni?- pillantott a másik levél felé Joran. Megtöröltem az arcomat, majd alig láthatóan bólintottam.

Drága Nes!
Talán hamarosan visszatérek! Megígérhetem neked, hogy visszatérek!
Ha ismét melletted leszek megtartjuk az esküvőt! Meghívunk mindenkit! Aztán elmegyünk messze. Ahol nem talál ránk, se a király, se Syrar. Se senki. Csak te leszel és én. Csak mi ketten. Megígérhetem neked. Hidd el. Látjuk még egymást. 
Várom már a pillanatot, mikor először megpillanthatlak fehérben és várom a pillanatot, mikor családot alapítunk. Mindig is erre vágytunk. Ketten akartunk lenni. Csak te és én. Te és én.
Ser Syrar sem állíthat meg minket. Ő nem jó ember Nes. Tartsd magad távol tőle és a családjától. Veszélyesek.

A levél alját tinta lepte be. Nem fejezte be a levelet. Tudom, hisz nem így szokta befejezni leveleit. Tudni akarom, hogy mi történt vele. És ha megtudom, Ser Syrar Aenoris megtudja, milyen egy sárkány haragja.

2016. június 4., szombat

Negyedik Fejezet

Sziasztok! Megérkezett a várva-várt dupla rész, azaz a negyedik illetve ötödik fejezet! Reméljük elnyeri a tetszéseteket! Ha igen ne felejtsetek el a kommentet írni!
Jó olvasást!

Üdv.: Csenge K.
-------------------------------------------------------

Negyedik Fejezet
Nesona

Remegő kezekkel olvastam fel a nemrégiben érkezett levelet.

Nem fogok hazudni neked. Nehéz itt. És csak egyre nehezebb lesz. Nem vagyunk sokan, éppen elegen vagyunk ahhoz, hogy az egyik szárnyat őrizzük.
A hideg tél kezd egyre keményebb és keményebb lenni. Tegnap találtunk két férfit, akik agyonfagytak az őrség alatt. Két remek embert vesztettünk el.
Kezdem azt hinni, hiába gondolok visszatérésemre talán nem lesz ez olyan könnyű. Nehéz megszokni ezt. Ser Syrar Aenoris nem a legjobb vezető. Tartok tőle. Nem szeretnék vitába szállni vele, hisz ő az idősebb, meg kell hagyni neki tapasztalata van itt a Kapunál történő dolgokban. Nem kedvel engem.
Mások elmondása szerint egy Hoteliont sem fogadott még örömmel itt. Mind a két bátyám itt halt meg.
Nem akarok a harmadik Hotelion lenni, ki itt veszti életét. Vigyáznom kell rád. Vigyáznom kell Jorannal Északra.
Nem halhatok meg. Még nem.
Hamarosan újra látsz: Varren Hotelion

Fél. Fél attól ami rá vár, fél az őrségtől, fél a hidegtől. Fél attól, hogy elveszíthet. Vigyáznia kell Északra. Jorannal. Vigyáznia kell rám.
Ha én is így tettem volna, talán most még mindig itt van mellettem.

~~~~~~~~~
- Az egész egy badarság- mondta vállat vonva Varren.
- Te nem hiszel az egészben?- kérdeztem.
- Nem! Hát persze, hogy nem! Miért te igen?
- Amíg te itt vagy nekem,nem kell hinnem az efféle dolgokban.
- A választás halottakat szül. A halottak bosszút szülnek. A bosszú újabb halottakat. És ez folytatódik mindaddig, amíg világ a világ.
- Ez igaz- bólintottam helyeslően.
- Ez az egész választás.. Az, hogy megannyi lány szembenéz még a halállal is egy, azaz egyetlen egy férfiért.
- Azt mondod te nem áldoznád fel az életedet a szerelemért?- kérdeztem.
- Nem a szerelemért. Az életemet csakis érted áldoznám fel- mélyen a szemembe nézett, majd megragadta a derekam és közelebb húzott magához.- Remélem tudod.
- Most már igen- bólintottam, majd közelebb hajoltam és megcsókoltam.- Attól tartok, ha te nem lennél nekem én is a Választáson kötnék ki.
- De ez nem fog megtörténni, amíg én itt vagyok és élek- mondta komoran.

~~~~~~~~~
Dühös volt. Mérhetetlenül dühös. Sosem láttam még ilyennek. Féltem tőle.
- Hol van az a kölyök?- kérdezte, közben pedig felém közeledett.
- Nem tudom- mondtam sírva.- Amint ideértél eltűnt!
- A régi és az új istenekre esküszöm, hogy megölöm!- vágta be maga után az ajtót.
Felkaptam a köpenyem a földről, amit még Hareo vetett le rólam.
Sosem gondoltam volna, hogy vonzódik hozzám. És sosem gondoltam volna, hogy Varrent ez ennyire aggasztja. Persze kettejük volt különbség. Míg Varren magas, és izmos, addig Hareo alacsony és törékeny testalkatú volt, tejföl szőke hajjal. Gyökerekben különböztek egymástól. És Hareo fiatalabb is. Nem is értem. Kirohantam a várból, egyenesen ki a térre, ahol Varrennel találtam szembe magam.
- Hareo! Most gyere elő ha mersz fattyú!- kiabálta.
Hareo lassan, feltartott kézzel lépett elő az istállóból.
- Hát itt vagy. Na ide figyelj. Egyszer fogom neked elmondani a következőt, úgyhogy jól figyelj- kardot rántott, majd a fegyvert Hareo nyakához emelte.
- Kérlek ne bánts!
- Tessék? Nem hallottam! Na hallgass. Ha még egyszer az én Nesemhez hozzá mersze egy ujjal is nyúlni ígérem annál az ujjadnál fogva foglak megnyúzni! Megértetted?
- Igen uram! Persze! Csak ne bántson!
- Az isteneidhez fohászkodj ne hozzám, fattyú- mondta, majd karját leemelte a fiú válláról.
- Köszönöm uram!
- Soha többet nem akarlak látni.
- Nem fog! Még árnyékom sem fogja, Varren Hotelion útját állni!
- Én is így gondoltam- bólintott, majd sarkon fordult és felém igyekezett.
Ez volt az az időszak amikor magam is rettegtem tőle. Nem tudtam mit tegyek. Elmondjam neki, vagy hagyjam, hogy fenyegesse az embereket? Túlságosan erőszakos volt. Velem is, Jorannal is és mindenkivel. Aztán egyre inkább rájöttem mit miért tesz. Annyi embert elvesztett már élete során. Engem nem akar.

 Nilaria

Szobafogság a születésnapodon? Miért is ne? Köszönöm anyám, és apám. Nem vagyok abban az ünneplős hangulatban. Az összes többi születésnapomat a szabadban töltöttük, de most egy álarcosbált szerveztek nekem. Itt mindenki olyan előkelő, és elegáns. Nekem erre nincs szükségem. Éppen a ruhám fűzőjével bajlódunk a ház egyik cselédjével, Erinellával. Régóta dolgozik a családunknak, és nagyon kedves asszony. 
- Így nem túl szoros Nilaria? -kérdezte, mikor meghúzta a fűzőt. 
- Akkor tökéletes, ha kapkodod a levegőt. -mondta anyám, aztán ment a dolgára. 
- Ami azt illeti, egy kicsit szorít. -húztam ki magam, de nem lett lazább. Mondanom sem kellett neki, hogy lazítsa meg. 
- Nagy dolog 18 esztendősnek lenni. -mondta. 
- Ugyan már, csak egy szám. 
- Azért szeretném, ha ma este jól érezné magát. A fésülködő tükrömben láttam a mosolyt az arcán, és az őszinteség is lesírt róla. 
- Nem értem apám miért nem engedi az itt dolgozóknak a rész vételt. Hisz ez az én napom, és jogom van megválasztani ki jelenhet meg. 
- Tudja Nilaria, mi nem vagyunk elég előkelők, és mi itt csak a dolgunkat végezzük. Semmi keresni valónk egy álarcosbálban. 

~~~~~~~~~
Mikor kész lett a ruhám, a hajam, és a sminkem, annyira zsúfoltnak éreztem magam. Az átlagos napjaimon kényelmes ruhát hordok, sminket nem használok, mert nincs rá szükségem. A hajamat pedig simán kifésülöm. A magassarkút amit anyám sózott rám, meg sem említem. Apám bejelentette hogy érkezem, az emberek pedig éljenezni kezdtek. Odalent vártak, én pedig elindultam lefelé a lépcsőn. Ha Erinella nem segít, azt hiszem legurultam volna abban a hatalmas cipőben. 
- Köszöntsétek az én gyönyörű, és nagykorú lányomat! -mutatott felém apám, közben pedig felállt a trónról. A nép ujjongott, én pedig csak mosolyogtam én integettem. Mindenki úgy volt felöltözve, ahogy elképzeltem. Hatalmas és színes ruhák, álarccal. Mindenhol díszítés, és cicoma. A nagy torta pedig a trón mellett pihen. Halk zenére lettem figyelmes, az emberek pedig táncra perdültek. Örültem hogy mindenki engem ünnepel. 
- Nilaria, mielőtt elkezdesz ünnepelni, beszélhetnénk?- kérdezte anyám. Bólintottam, majd félre húzott a tróntól. Pedig már alig vártam hogy megkóstoljam a finom ételeket, és csatlakozzak a többiekhez. Mi lehet annyira fontos? 
- Tudod mikor én nagykorú lettem, anyám adott nekem valamit, és azt mondta; mindig is a kislánya leszek- mosolygott. Elővett a fiókból egy kis dobozt, amiből egy gyönyörű szép nyakláncot húzott elő. 
- Tedd arrébb a hajad- mondta, majd a nyakamba akasztotta. Annyira szép, ez sokat jelent nekem. 
- Ha majd távol leszünk egymástól, vagy majd ha meghalok, erről biztosan eszedbe jutok. Tudom hogy sokan hanyagollak. Nagyon röstellem, ahogy apád is. Szeretlek- mondta, majd egy puszit nyomott a homlokomra. 
- Köszönöm anyám- öleltem át. 
- Most pedig menj, és érezd jól magad. 
Nem kellett kétszer mondania, már mentem a tömegbe. Apám meghívta a többi rokont, ők is felköszöntöttek. Velük beszélgettem, táncoltam. Mindenki itt van aki számít, jól éreztem magam. Végre egy olyan nap, amikor nem a szobámban unatkozom, és nem dirigálnak a szüleim. Ilyen is rég volt. 

~~~~~~~~~
A fivéreimmel beszélgettem, mikor anyám kihívott a kertbe. Helyet foglaltam, apám pedig velem szemben ült. Későre járt. Komoly tekintetét rám szegezte. 
- Tudod lányom, az élet rendje, hogy a gyermek elválik a szülőtől. -mondta apám. 
- Ó nem apám, én nem megyek sehova! 
- Nilaria, most teljesen másról van szó. Szeretném ha még több jutna neked az életben, mert vannak dolgok, amiket én sajnos nem tudok megteremteni neked. Sokkal többet érdemelsz annál, hogy halálom után Tigris-földek uralkodója legyél. Szeretném ha boldog lennél. -mesélte. Miről beszél? Hatalmas megtiszteltetés lenne Tigris-földek uralkodójának lenni! 
- Mire gondolsz? -kérdeztem. 
- Tudod, a király hamarosan meghal. 
- De neki van egy fia nem? 
- Engedd meg hogy végig mondjam. A fia, azaz Stallen Nestolys fogja átvenni a helyét, aki megnősül. Lesz egy választás, ahol próbákat kell kiállni, és harcolni kell Stallen kegyeiért. Gondolj a pénzre, és a hatalomra! Végtelen boldogsággal! -mondta. Sokkoltan hallgattam. Ugye nem gondolta komolyan hogy igent mondok erre az egészre? 
- Apám, ez mind szép és jó, de nem megyek hozzá egy idegenhez! Párszor találkoztam azzal a fiúval. - Végtelen hatalma... 
- Nem, apa! Tigris-földnek szüksége van rám! -vágtam a szavába. Nem szép dolog, de ebben az esetben remélem megérti hogy egy percre elfelejtem a jó modort. 
- Majd az egyik fivérem át veszi a helyedet, te pedig elmész a választásra. 
- Akkor sem megyek hozzá egy idegenhez! 
- Ilyen lehetőség nem mindig akad az életben, a legjobbakat biztosítaná neked! Gondold át kérlek! 
- Anya! 
- Kicsim, támogatom apád döntését. 
- Miért döntötök helyettem? Tizennyolc éves vagyok!- szinte kiabáltam. Apám keze az arcomon végezte. Megütött. Életében először, megütött. Ez nem lehet igaz. Könnyes szemmel szaladtam fel a szobámba, és próbáltam vissza tartani könnyeimet. Megfogadtam, hogy ma semmi sem sülhet el rosszul. Erre tessék. Ez elrontott mindent. Miért mára tartogatták ezt a dolgot? Teljesen tönkre tesznek a szüleim. Lefeküdtem az ágyamra, és kiadtam magamból a kellemetlenség eredményét. Nem értem. El akar küldeni hogy küzdjek meg lányokkal egy idegenért, de eddig a vár kapuján túl egy lépést sem tehettem. Hihetetlen. Sírásom közepette, el kezdtem kémlelni a gyönyörű nyakláncot ami a nyakamban lóg. A legszebb dolog amit valaha kaptam. Eszembe jutott anyám szeretete. Mi van, ha tényleg boldog életem lehetne? Mi van ha tényleg megszeretem azt a fiút? Én lehetnék az uralkodó. De mi van, ha nem fogom megszeretni? Ha egy bunkó lesz, akinek a fejébe szállt a hatalom? Nem, most csak a pozitív dolgokra kell gondolnom. Talán igazuk van. Meg kell gondolnom, hisz az a hely, jóval nagyobb mint Tigris-földek.
Varren


Hát ilyen lenne a pokol teljes valójában? Ily zord, sötét és fakó?
Mire jó az, hogy az ember magányában azon gondolkozik, hogy kardot ragad ezzel kilökve magát ebből a világból? Csak egyetlen pillanatig tart. Mégis mindent megváltoztat.
Hát ez az a bizonyos érzés. Az az érzés, amiről mindenki beszél. A halálvágy.
Kezdem azt hinni, az életem egy része már a semmiben darabokra hullott és az életem már csak a Kapu és az őrzése körül forog. Pedig lehetne ez másként is.
Most is éppen Nesnek írok. Írok, amíg megtehetem, annyit amennyit csak tudok. Mindig számolom a napokat. Túl sok idő telt el azóta, mióta nem láttam.
- Hotelion!
Hátrafordulok.
- Szolgálatára, uram!
- Az éjjeli szolgálatra!
- Tessék? Azt mondta...
- Nem érdekel mit mondtam! Én vagyok a felettesed, azt teszed amit mondok! Az éjjeli szolgálatra mész Hotelion! Méghozzá most!
Két férfi karon ragadott, majd kitoloncoltak a sátorból. Levelem az asztalon tartott tintával átitatódott, szövege teljesen elmosódott.
Hát lehet, hogy ez lesz utolsó levelem?
Csakis rá gondolok. Ez az, ami miatt még mindig életben vagyok. Ő az, amiért még mindig tartom magamban a lelket. Vissza kell mennem hozzá.
- Szóval tényleg te vagy a halott Harys és Syren Hotelion fivére?- törte meg a csendet Illan, az éjjeli szolgálatot végzők egyike. Összesen négyen voltunk. Nem tudom, négyen hogy állíthatunk meg bármilyen érkező sereget is. Ez nem logikus.
- Úgy tűnik- bólintottam.
- Miért jöttél?
- Nem akarod te azt tudni- mondtam mogorván.
- Itt leszünk még egy darabig. Ki vele Hotelion.
- Nem.
- Ó, ugyan ne kéresd magad.
- Te miért vagy itt? Hm?- kérdeztem vissza.
- Hosszú történet.
- Itt leszünk egy darabig. Te magad mondtad.
- Háltam a földünk úrnőjével. Nos, úgy tűnik az öreg Vyronno Ostiros nem nézi ezt jó szemmel.
- Szóval déli vagy.
- Helyes megállapítás. Te jössz.
- Megöltem egy fattyút. Aki hivatalosan az öreg király fattya. Legalábbis, ha jól tudom.
- Hogy hívták?
- Hareo Dirrah. Igazából, jobb hogy meghalt.
- Értem. Nos Varren. Azt hiszem nem kevés időt fogunk még együtt tölteni.
- Remélhetőleg  minél kevesebbet. Nekem még haza kell mennem. Várnak rám.
- Várnak? Ugyan. A leghevesebb asszony is napok vagy hetek alatt elfeledi az embert. Mindenki helyett van valaki más. A királyoknak utódjuk van, nekünk pedig. Szóval van helyettünk is férfi, ki helyettesíthet minket az asszony ágyában.
- Ez nem teljesen így van. Jobb lesz ha befogod a szádat Illan.
- Mégis miért? Nem félek tőled Hotelion. Te egy semmirekellő északi vagy.
Nem foglalkoztam vele. Legalábbis megpróbáltam. Lehet, hogy igaza van. Lehet, hogy minden egyes szava igaz.
- Hotelion, Ser Syrar Aenoris látni óhajtja önt- lépett mellém egy őr. Felálltam a földről, majd Lord Aenoris sátrához indultam.
Szablon wykonała Sasame Ka z Ministerstwo Szablonów