2016. július 17., vasárnap

Hetedik Fejezet


Hetedik Fejezet
Nesona
- Varren?- lépek mellé.- Te vagy az?
- Ki lenne Nes? Megmondtam, hogy visszatérek- átkarolt, majd ajkait az enyémhez illesztette. 
- Tényleg te vagy az- mondom, majd egy könnycsepp gördül végig orcámon. Arcára helyezem két kezem, majd elmosolyodok.- Tényleg te vagy az- ismételgettem magam. Nem hiszem el.. Tényleg itt van.
- Hiányoztál.
- Te is. Nem volt olyan pillanat, mikor ne gondoltam volna rád.
- Már nem csak egy gondolat vagyok, kedvesem. Itt vagyok. És sosem megyek el ismét.
- Meg kell ígérned!
- A régi s, az új istenek esküszöm neked, Nesona Flaeratis, hogy én Varren Hotelion, első ezen a néven, sosem hagylak el többé.
- Vajon meddig tart a soha és az örökké?- kérdeztem. 
- Hát fontos ez valójában? 
- Tudnom kell meddig szerethetlek- mondtam, majd nagyon sóhajtottam. Varren rám pillantott, majd szó nélkül megcsókolt. 
Vajon meddig tart a mindenség? Meddig tart az amit mi úgy nevezünk élet? Meddig tart mindez?
Mikor lesz vége és mikor kezdődik el valami új? Egy új örökkévalóság? Egy új örökké, egy új soha, egy új dolog amiben ismét hihetünk s, feláldozhatjuk érte életünket? Vajon lesz egyáltalán olyan dolog mire azt mondhatjuk új? Lesz olyan dolog amiért feláldozhatunk mindent, lesz olyan amit úgy szerethetünk, mint semmi mást? 
- Te vagy nekem az örökké- mondtam, mikor elváltunk egymástól.

- Lady Nesona! Ideje készülődnie a bevonulásra.
- A mire?- felülök az ágyban, majd Aronarra pillantok, aki türelmetlenül néz rám.
- A bevonulásra! Nemsokára kezdődik az első közös étkezés Stallen Nestolys királlyal! Ne akarja, hogy már az első nap elkéssen!
Fejemet a párnámba fúrom, legszívesebben sikítoznék. Nem akarok itt lenni!
- Lady Nesona!
- Megyek már!- kiáltom el magam, majd meg is bánom, de már nem vonhatom vissza cselekedetemet.
Felveszem a vörös ruhámat, majd az egyik cselédlány elkészíti a hajamat és végre elindulhatok az eseményre Aronar kíséretében.
Két őr áll a bálterem előtt, akik furcsán néznek rám.
- Lady Nesona Flaeratis, a Flaeratis házból, első ezen a néven- mondja Aronar, majd az őrök ajtót nyitnak. Minden szempár rám szegeződik, már csak egyetlen üres hely volt az asztalnál. Ekkor tudatosul bennem, hogy valóban sikerült elkésnem.
- Segíthetek?- kérdezi Stallen. 
- Sajnálom a késést fenség! A választásra jöttem- mondom, majd meghajolok.
- Hát akkor, fáradjon beljebb- mondja.- Elárulja a nevét? 
- A nevem, Nesona Flaearatis- mondom, közben pedig azon vagyok, hogy ne törjem szét az ujjaimat az idegességtől. 
- Örültem a szerencsének, Miss Flaeratis. Kérem, érezze otthon magát- mondja Stallen, én pedig csendben a helyemre sétálok.
A lehető legtöbb dolgot elrontottam, ez már biztos. Nem tudom mi lesz, ha végül nem nyerek. Bele se akarok gondolni anyám csalódott tekintetébe. Még a szoknyám is elszakadt, hála az Orliros lánynak. Egy szót sem szóltam egész nap, még ha kérdeztek se válaszoltam. Ami igen, elég visszataszító és illetlen dolog, de nem való nekem a színjáték, a sok csillogás. Egész nap csakis az álmomra tudtam gondolni és Varrenre. Ez nekem nem megy. Kész felüdülés volt, mikor Stallen király elengedett minket, alig vártam, hogy végre a szobámban lehessek és ne kelljen mosolyt erőltetnem az arcomra.
Épp sétáltam vissza a szobámba, mikor akaratlanul nekiütköztem valakinek. Mind a ketten nagy zajjal esünk a földre, mire felszisszenek, mert lehorzsoltam mind a kezem, mind a lábam egyaránt. 
- A régi és az új istenekre!- csattanok fel, majd a hátamra fordulok és meglepetésemre egy fiú áll előttem és a kezét nyújtja felém, amit elfogadok, ő pedig felhúz.
- Sajnálom Lady Flaeratis- mosolyog rám, bár inkább vicsorog, mint mosolyog. 
- Nem tesz semmit- mondom, majd ismét útnak indulok a szobám felé.
- Ismerjük egymást valahonnan?- kiált utánam a fiú, mire visszafordulok és alaposan megvizsgálom az arcát.Ismerős, de nem tudom honnan. Nem is ismerős. Hasonlít valakire. 
Varrenre. De nem Varren  az. A hangja más. Sokkal másabb.
- Öhm, azt kétlem- rázom meg a fejem, majd a fiú közelebb lép.
- Biztos?
Megragadja a szoknyámat, majd közelebb húz magához. 
- Nem kellene egyedül mászkálnod erre fele. Főleg ilyen aranyos pofival- mondja, majd felnevet.- Hol van a segítőd? Hogy is hívják? Aronar?
Próbálom kicsavarni karom erős kezei közül, de nem járok túl sok sikerrel.
- Csak nem félsz?- gúnyos mosolyt húz az arcára.- Nem én vagyok az akitől félned kell. Jobb, ha tudod. Különben is, milyen egy északi az, aki fél? Hm?- kezével összeszorítja az arcom, majd ellök magától, egyenest a falnak.- Még találkozunk Flaeratis.

Nilaria


Mindenki csak őt bámulta, és sugdolóztak róla. Én pedig kaptam pár lenéző pillantást, amit figyelmen kívül hagytam. Nekem legalább van tartásom, ami pár lánynak nincs. Egy biztos; nem fogok jól kijönni az ellenfeleimmel.
-Üdvözlök minden jelen lévőt. -szólalt fel Stallen. Mindenki egyből meghajolt.
-Szerintem jól tudjátok ki vagyok, fölösleges bemutatkoznom. Szeretném ha mindenki jelen lenne a következő étkezésen, így jobban megismerhetjük egymást. -mondta. A szeme megakadt rajtam, de én teljesen zavarban voltam. A szememet a padlóra kaptam, de mikor vissza néztem rá, már egy másik lányt nézett.
~~~
Már mindenki az asztalnál ült, és ahogy láttam, a többi lány is hozott magával segítőt. Páran már beszélgettek is Stallennel, én pedig egy szót sem váltottam vele.
Ha ez így megy tovább, nem sok esélyem van nyerni.
-Nilaria, húzd ki magad! -súgta nekem oda Lazys. Ennyire ideges lennék? Lehetetlen!
Kihúztam magam, majd arra lettem figyelmes, hogy sok ember sétál be a terembe. Ők szolgálták fel az ételt, és már is érezni lehetett a finom illatokat.
A többiek enni kezdtek, de én egyáltalán nem kívántam az ételt, hiába tudtam hogy a legjobb szakácsok vannak ebben a várban. Csak arra tudtam gondolni, mi állhat előttem? Akármi is, nem lesz könnyű. Egy valami volt itt a baj. Hogy nem mertem megszólítani a királyt. Egy vagy két lány kivételével (köztük én is), mindenki kérdezgetett Stallentől.
Egyszer csak, az egyik villát leejtettem az asztalról. Nem volt akkora csend, de azért tisztán lehetett hallani hogy valaki leejtett valamit. Mindenki rám kapta a tekintetét pár másodpercre. Elég kínos volt. Nekem sosem jönnek össze ezek a közös ebédelések.
-Elnézést -mondtam, majd felvettem a tárgyat az asztal alól. Hajammal próbáltam takarni arcomat a szégyentől. Ennyit az előkelőségemről.
-Kisasszony, megkérdezhetem mi a képessége? -mosolygott rám a király, a szemei pedig csillogtak. Azt hiszem, egy pillanatra le is fagytam.
-Előre látó vagyok.
-Ez csodás. Büszke lehet rá, ha használni is tudja. -mosolygott tovább. Viszonoztam, és hevesen bólogattam. Még mindig túl ideges vagyok. Eddig annyira kedves mindenkivel. Azt hiszem, tudnám őt szeretni.
Pár perccel később, belépett az ajtón egy lány, egy öregemberrel. Először körülnézett, aztán megpillantotta Stallent. Ezt a késést biztosan nem értékelte.
-Segíthetek? -kérdezte Stallen.
-Sajnálom a késést fenség! A választásra jöttem. -hajolt meg a segédjével együtt.
-Hát akkor, fáradjon beljebb. -mondta.
-Elárulja a nevét?
-A nevem, Nesona Flaearatis.
Flaeratis? Ezek szerint északi. Az ő családjából már elég régen voltak trónon. Szerintem ez még így is marad egy ideig.
-Örültem a szerencsének, Miss Flaeratis. Kérem, érezze otthon magát. -mondta Stallen. Túl kedves, hogy elnézi a késést. Nem lehet túl fontos neki ez a dolog, ha elkésik. Még a széket sem tudta normálisan kihúzni, a padlón húzta végig, ami zajt keltett. Rajta fogom tartani a szemem, mert van egy olyan érzésem hogy bajt jelent rám.
-Mit gondolsz róla? -bökött a késő lány felé Lazys.
-Nem lehet neki túl fontos a választás. Szégyen hogy elkésett az első találkozóról. Egyelőre ügyetlennek találom, nincs itt semmi keresni valója. -mondtam.
-Úgysem jön neki össze.
-Remélem.
A lány, a segédjével sugdolózott a maradék időben, Stallenre rá se nézett.
~~~
Már vagy fél órája, minden teljesen unalmas. Fáradt lettem, és a nap is lement. Egyszer csak Flaeratis jött vissza a mosdóból. Sétált is volna vissza a helyére, mikor rálépett a szoknyájára, majd előre esett. Nem bírtam vissza fogni a röhögést, ahogy a többiek sem. Szegény eléggé kínosan érezhette magát. Leporolta magát, majd a helyére sétált.
Ez a lány nagyon ért ahhoz, hogy kell felhívni magára a figyelmet. Arcába temette a kezét, majd mély levegőt vett. Kizárt hogy megnyerje a választást.
-Most pedig, mindenki mehet a dolgára. A cselédek megmutatják a szobátokat, aztán holnap pedig megbeszéljük a próbákat. -mondta Stallen, majd kisétált a teremből.
Egy ott dolgozó pedig el vezetett engem és Lazyst, egy gyönyörű és hatalmas szobához. Mi sem élünk csóró környéken, de az én szobám ehhez képest patkány lyuk. Leültem a szoba közepén lévő hatalmas ágyra, majd elterültem rajta.
-Hosszú nap volt Nil, ideje pihenned. -mondta Lazys.
Igaza van. Az út is hosszú volt, és ez a kis összejövetel sem sült el a legkellemesebben. Levetettem a cipőmet, majd a párnára hajtottam a fejem.
Kint már korom sötét volt. Lazys a sarokban lévő ágyra feküdt, engem pedig pár perc alatt el is nyomott az álom.
Az este azon rágódva aludtam el, hogy lehetséges hogy a szüleim elhallgatnak előlem valamit. Ez nagyon aggaszt, ugyanis én mindig őszinte voltam.
~~~
Egy sötét helyen voltam, éppen hogy elláttam az orrom hegyéig. Kiutat kerestem, mikor valaki megszólított.
-Nilaria!
-Ki az? -fordultam a hang irányába. A női hang nagyon ismerős volt. Viszont féltem.
-A nevem Talisa. Talisa Orliros. -mondta. Az arcát nem láttam. Szőke haja volt, ami a vállára omlott. A köpenye piros és arany volt, azon pedig egy tigris virított. A családunk jelképe. A köpeny vége mintha szét lenne tépve.
-Orliros? -léptem közelebb, de az arcát még mindig nem láttam. Aprót bólintott.
-Én azt nem hiszem el.
-Hidd csak egy Nilaria. Teljesen félre ismerted a szüleidet. -emelte fel a hangját, majd teljes testével elfordult tőlem.
-Mit akarsz mondani ezzel?
-Azt hogy szörnyű emberek. Téged sem érdemelnek meg. -mondta. Valamilyen szinten egyet értettem az idegennel.
-Ki vagy te?
-Idővel mindenre fény derül.
-Mutasd magad! -fogtam meg a vállát, de egy mozdulattal leseperte kezemet magáról.
-Mi közöd van a családomhoz? -kérdeztem.
-Elég sok. Azt hiszem, eleget tudsz már.
-Nem, én nem értek semmit!
-Az már nem az én problémám. -mondta, majd elsétált a fekete homályba.
-Hé, gyere vissza! -kiabáltam, de szinte azonnal eltűnt.
~~~
Reggel arra keltem, hogy Lazys lökdösi a vállamat.
-Nilaria, kelj fel!
-Fent vagyok. -mondtam, majd a párna alá temettem fejemet. Csak arra tudtam gondolni, hogy mik ezek az álmok? Talán a jövő? Ez nagyon furcsa.
-Lazys, kérdezhetek valamit? -álltam fel a puha ágyból, majd Lazys mellé ültem.
-Persze.
-Lehet hogy furcsa lesz, de.. Nem tudsz arról, hogy anyáméknak volt valaha gyermekük rajtam kívül?
Lazys hallgatott.



Sziasztok!

Pár hét kihagyás után, végre összehoztuk a részt Csengével. Kicsit elszomorodtunk, ugyanis egy kommentet sem kaptunk az utóbbi fejezetekhez. Ezért arra jutottunk, hogy minimum egy komment után hozzuk a következőt.

Remélem elnyerte a tetszéseteket! 
Üdv.: Dzseni M.

1 megjegyzés:

Szablon wykonała Sasame Ka z Ministerstwo Szablonów