Ötödik Fejezet

Ötödik Fejezet
Nilaria

Egy trónon ülök, és fogalmam sincs hol vagyok. 

- Mit keresek itt? -kérdezte a belső hangom. Nem értettem, így elsétáltam onnan, és egy erdőben kötöttem ki. Mikor a helyiséggel szemben álltam, meggyőződtem róla, hogy ez a királyi vár. Hogy kerülök ide? Egyes egyedül vagyok, csak a madarak csicsergését hallom. A szél erősen fúj, az égbolt pedig be van borulva. A fekete felhők egyre csak közeledtek, az eső pedig eleredt. Fáztam. Fogalmam sem volt hova menjek, nem ismerem ezt a környéket. 

-Azt hiszed mert megnyerted a választás, mindent megtehetsz? -hallottam meg egy női hangot a hátam mögül. Mikor megfordultam, legalább tíz lányt láttam. 

- Szegény királyné.. Mi lenne ha megtudnák, hogy eltűnt? -szólalt meg egy másik.

- Nem tudom miről beszéltek- mondtam. 

- Elkapni! -mutatott rám a lány aki a fáklyát fogta, a többi lány pedig futni kezdett felém. A sűrű erdő közepére kerültem. A lányok hangját még mindig hallom. Beálltam egy fa mögé, hogy elrejtőzzek. Lépteket hallottam, és nagyon féltem. A szavaim nem kifejezések. Mit akarnak tenni velem? Életemet is veszthetem. Egyszer csak elém lépett a fáklyás lány. 

- Mit akartok tőlem? -kérdeztem, már a sírás határán. 

- Semmit sem. Haszontalan vagy. -mondta az egyik. 

- A legjobb lenne, ha eltávoznál az élők sorából, Nilaria. Stallen úgysem fog szeretni téged. Annyi sértő dolgot mondtak. Azt sem tudtam melyik mondatra figyeljek. Egyszer csak szédülni kezdtem, és a fáklya pedig közeledni kezdett felém. 

- Ne! -a tűz már szinte az arcomat súrolta. 

- Nee! -sikítottam fel álmomból. A szívem hevesen vert. Annyira valóságos volt. Miért mondták, hogy királyné? Ennyire nem szállhatott a fejembe ez a dolog. Úgy döntöttem lemegyek, és iszom egy pohár vizet. 

- Lazaro, elmondhattuk volna neki! -hallottam meg anyám hangját a földszintről. 

- Túl sok lett volna neki. -mondta apám.-Tudod, szerintem túl sok terhet akasztunk a nyakába. Ennyivel tartozunk neki. 

- Tudom.. 

Vajon miről lehet szó? Továbbra is csak hallgatóztam a lépcsőnek dőlve. 

- És hogy mondjuk el neki? 

- És mikor? 

- Fogalmam sincs. 

Még egy dolog amiről nem tudok. Kezdem azt hinni, hogy a szüleim nem bíznak bennem.

Stallen 

Túl kell élnem. Lehet hogy nehéz lesz, de Isten a legnehezebb csatákat, a legjobb harcosainak adja. Apám az este álmában távozott el közülünk. Az egész törzs gyászol. Nem hittem volna, hogy ennyire fájni fog a koronázásom. Boldognak sem hittem, mert tudtam hogy édesapám elvesztése az ára. 

- Stallen, kész vagy? -kérdezi anyám. 

- Igen, mindjárt megyek. -mondtam. A koronázásomra készülődöm. Próbálom elrejteni a fájdalmat az arcomról, és biztatni a népet. Az utolsó lélegzetvételemig védeni fogom az otthonomat, ezt megígérem. Az utolsó igazítást végeztem az ingemen, majd anyámhoz siettem. A pap ott állt a trónnál, apám koronája pedig a székében pihent. Anyám oda tessékelt a trónhoz, mivel a koronázás kezdetét veszi. 

- Búcsúznunk kell Aeror Nestolys királytól. Azonban köszöntenünk kell az Oroszlán fiát! -mutatott felém a pap. Mindenki tapsolni és ujjongani kezdett. Szívmelengető, és fájdalmas érzés volt egyszerre. Apám most azt mondaná, hogy büszke rám. 

- Éljen soká, Stallen Nestolys király! -emelte a koronát a fejemre. Ahogy láttam a nép mosolygó arcát, csak arra tudtam gondolni, vajon apám is hasonló helyzetben élte át ezt a pillanatát? Sosem kérdeztem meg tőle milyen érzés elveszíteni az édesapját. Hát már tudom, hogy a fájdalmat nem lehet szavakba önteni. Remélem az én utódom is úgy fog rám nézni, mint ahogy én néztem apámra.  

- Hatalmunk oly nagy, mint az oroszlánok üvöltése! -mikor ezt kimondtam, mindenki csak jobban ujjongott. 

- Most pedig hallgassuk meg az újdonsült király beszédét! -mondta a pap, majd ott hagyott a trónnál. Fel-alá kezdtem járkálni, és azon gondolkoztam mit mondjak, mert nem készültem beszéddel. 

- Nem is tudom mit mondjak.. Fáj, és egyben megtisztelő is itt állnom előttetek. Elvesztettem a legfontosabb embert az életemben. Megígérem nektek, hogy megvédelek titeket a Kapuntúliaktól. Senkinek nem esik bántódása, amíg az embereim életben vannak. Szeretném ha a népünk nem felejtené apámat, és a kellő módon megemlékeznénk róla- mondtam. Egy perc néma csend után, leengedték az ezüst-arany zászlókat, én pedig beültem a trónra. Hivatalosan is átvettem édesapám helyét. Anyám csak intett a népnek egy oszoljt, majd oda jött hozzám. 

- Annyira büszke vagyok rád fiam! -ölelt meg. A szeme most nem a fájdalom könnyeit tükrözték. 

- Nagyon büszke lenne rád- mosolygott. 

Hogy ezután mi jön? Csak az Isten tudja. A választáson úgyis kiszúrom azokat, akik csak a hatalomra mennek. Boldog életem lesz. El kell engednem apámat.

Nesona

A távoli múlt eseményei elhomályosulnak és eltűnnek. Ő is eltűnik. Hiánya belülről mardos, kezdem elveszíteni azt az énemet, aki mellette voltam. Tudom, talán nem jön vissza. Én örökké szeretni fogom. Akármi is történik. Tudom, hogy nem mehetek utána, pedig mennék én! Ó, de még mennyire! Felmelegítenénk egymást forró ölelésünkkel a hidegben, s hallgathatnánk egymás szavát napkeltétől napnyugtáig. De szép is lenne! 

A múltnak ereje és hatalma van. A múlt nem csupán árnyak kusza halmaza. Ennél sokkal több. Valami olyasmi, ami belülről pusztít. Megjelennek az emlékképek a fejedben, s talál sosem másznak ki onnan. Valami különös érzés fog el. Teljesen bekebelez, magával ragad, a világ forogni kezd körülötted. Ez valami olyasmi, amit egyre gyakrabban érzek. Egyre többször látom magam mellett. Egyre többször sétálok vele ismét a kertben, egyre többször érzem ismét teste melegét. De tudom, ez nem a valóság. Rabja lettem a múltnak és rabja lettem az emlékének.

- Lady Nesona!- lépett mellém Ser Aryros Nahiris, ki atyám egyik segédje volt, még a háború előtt.
- Parancsol?- vontam fel szemöldököm.
- Levelei érkeztek a Kaputól- mondta, mire azonnal felkaptam a fejem.  
- Levelek?
- Igen Lady Nesona, szám szerint kettő. 
- Hol vannak a levelek?
- Atyád várában.
- Mennem kell- lóra szálltam, majd otthagytam Ser Aryost. Meg sem álltam a várig. Berohantam az várba, majd atyámat kerestem. Amint rátaláltam a leveleket követeltem, amiket meg is kaptam. Két levél, két különböző pecsét. De egy helyről jöttek...  

 ~~~~~~~~~

- Mondok neked egy történetet.

- Ugyan Varren, nincs szükség a mesékre.

- Hallgasd meg. Tetszeni fog. Én is anyámtól hallottam. Ő azt mondta léteznek. Én hiszek neki.

- Jól van, hallgatlak- mosolyogtam, majd közelebb ültünk a tűzhöz.

- Létezik egy törzs, nem is olyan messze élnek. Régen közénk tartoztak. Mindaddig, amíg a király meg nem tudta képességüket. Azt hitte mágusok, és boszorkányok. Ezért minden megölette. Ám nem tudta kikkel áll szemben. Nem ismerte valódi képességüket. Az évek teltek sorjával, a király megszabadult az általa boszorkányoknak vélt emberektől. Aztán egy napon a kürtök megszólaltak Királyvárnál is. Hadsereg érkezett. A király összehívta az összes katonát és lovagot, hogy védjék meg országukat a betolakodóktól. A király is harcba szállt. A sereg elején lovagolt, majd szembe találta magát, a meggyilkolt emberekkel. Mindannyian a lovukon ültek, arcuk fehér volt akár a hó, melyen csak úgy ragyogott vörös vérük. Szemük kéken világított akár a zafír, vagy a tenger. Bosszúszomj ragyogott mindegyik szempárban. Visszatértek a halálból. Visszatértek, hogy bosszút álljanak minden kínjukért. Összefogtak, s megölték a királyt és a hadseregét. Csak páran élték túl. Őket hívjuk a mérgezett ifjúságnak. Egyszer visszatérnek, nem is olyan soká. És akkor visszavesznek mindent, ami őket illet. Még a trónt is. Bármilyen áron.

- Ez igaz?

- Hát nem tudom Nes. Én hiszek a legendának. Régen őseink a Kapuntúliakról is csak a legendákból hallottak. Most pedig itt vannak. Én elhiszem, hogy készen kell állnunk az érkezésükre.

- És mégis hogyan tudnánk megállítani őket, ha már visszatértek a halálból?

- Nem tudom- rázta meg a fejét.- Erre senki sem tudja a választ.

- Ha eljönnek, akkor mindent el fognak pusztítani?

- Lehet. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Ezt senki sem tudhatja. Hisz senki sem ismeri őket igazán.

- Senki- ráztam meg hitetlenkedve a fejem.

~~~~~~~~~

 Felrohantam a szobámba, majd felnyitottam az első levelet. Nem az ő írása. Az aláírásra pillantok. 
 Ser Syrar Aenoris. Varren írt róla. Ő az őrzők felettese. Szemem ismét a levél tetejére téved. Olvasásba kezdek. 

Lady Nesona Flaeratis, a Flaeratis-házból!
Sajnálattal kell közölnünk a hírt, miszerint Varren Hotelion, ki első ezen a néven két nappal ezelőtt, az éjjeli szolgálat során életét vesztette. A család akarata szerint cselekszünk holttestének sorsa felett. Kérjük minél hamarabb küldjenek hollót ez ügyben.
Személyes tárgyait Királyvárba szolgáltatjuk.

Ser Syrar Aenoris, az őrzők felettese

Szemeim megteltek könnycseppekkel. Nem akartam hinni annak amit látok. Ez nem lehet a valóság. Csak álltam a szobám közepén és sírva szorítottam a levelet. 
- Nem! Nem nem nem!- kiabáltam, majd a földre estem. Joran lépett be a szobába. Letérdelt mellém, majd kikapta a kezemből a levelet. Lehajtott fejjel húzott magához.
- Nem halhatott meg! Ez valami tévedés! Nem!
- Nem lesz semmi baj Nes. Együtt átvészeljük, oké?- hangja szelíd volt és csendes. 
- Joran, nem akarom, hogy elmenjen! Nem hagyhat itt, egyedül! Nem hagyhat itt! Nem!
- Nyugodj meg kérlek. Most már jó helyen van. Vigyázni fog rád. Biztos lehetsz benne.
- Utána kell mennem!
- Nem Nes! Itt kell maradnod! Ő is így akarná.
- Megígérte, hogy visszajön. Megígérte! Hol van az ígéreted Varren? Hol van? Hm?- az ég felé néztem és úgy kiabáltam, de hangom elcsuklott.
- El akarod olvasni?- pillantott a másik levél felé Joran. Megtöröltem az arcomat, majd alig láthatóan bólintottam.

Drága Nes!
Talán hamarosan visszatérek! Megígérhetem neked, hogy visszatérek!
Ha ismét melletted leszek megtartjuk az esküvőt! Meghívunk mindenkit! Aztán elmegyünk messze. Ahol nem talál ránk, se a király, se Syrar. Se senki. Csak te leszel és én. Csak mi ketten. Megígérhetem neked. Hidd el. Látjuk még egymást. 
Várom már a pillanatot, mikor először megpillanthatlak fehérben és várom a pillanatot, mikor családot alapítunk. Mindig is erre vágytunk. Ketten akartunk lenni. Csak te és én. Te és én.
Ser Syrar sem állíthat meg minket. Ő nem jó ember Nes. Tartsd magad távol tőle és a családjától. Veszélyesek.

A levél alját tinta lepte be. Nem fejezte be a levelet. Tudom, hisz nem így szokta befejezni leveleit. Tudni akarom, hogy mi történt vele. És ha megtudom, Ser Syrar Aenoris megtudja, milyen egy sárkány haragja.